GYULAI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

>>>>>>>>>>>> GyCSzSz - HIVATALOS HONLAPJA <<<<<<<<<<<<<<< gycszsz@gmail.com

18./         Az alapszabály XI. Fejezet A titkár címszó alatti 29./ pontjának rendelkezései hatályukat vesztik, ezzel egyidejűleg annak helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„ A titkár

-          szervezi, vezeti és ellenőrzi a szövetség gazdasági, pénzügyi, vagyonkezelői tevékenységét,

-          betartja és betartatja a pénzügyi szabályzat előírásait,

-          felelős a szövetség vagyonának, gondos, takarékos és hatékony felhasználásáért, kezeléséért, megóvásáért és gyarapításáért és az egyéb szervek által nyújtott anyagi támogatás célnak megfelelő felhasználásáért,

-          a szövetség javára történő támogatásokról, befizetésekről, adományokról, nyilvántartást vezet, ezek felhasználásáról a  törvényi rendelkezések szerint jár el és elkészíti a bizonylatolást,

-          a gazdálkodásról, vagyon-, illetve pénzkezelésről a közgyűlésnek készítendő elnökségi jelentés előmunkálatait elvégzi, amennyiben az elnökség jelentésével nem ért egyet, a közgyűlésen előterjesztheti különvéleményét,

-          ellátja az elnökség által  hatáskörébe utalt egyéb feladatokat,

-          gondoskodik a pénzkezelési szabályzatot betartásáról és betartatásáról,

-          előkészíti a szövetség gazdasági, pénzügyi jelentéseit,

-          gondozza a szövetség sajtókapcsolatait.”

 

-   9   -

 

 

19./         Az alapszabály XII. Fejezet Az ellenőrző bizottság címszó alatti 30./ pontjának rendelkezései hatályukat vesztik, ezzel egyidejűleg annak helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

 

„Az ellenőrző bizottság 3 (három) fős  a közgyűlés által választott elnökből és 2 (két) tagból álló testület. Az ellenőrző bizottság elnökéül és tagjául kizárólag a szövetség tagjai által delegált képviselők választhatók meg. A bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.

 

Az ellenőrző bizottság ellenőrzi a szövetség működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szövetség esetleges munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja.

 

Az ellenőrző bizottság tagja az elnökség ülésén tanácskozási joggal részt vesz.

 

Az ellenőrző bizottság köteles az intézkedésre való jogosultságának megfelelően a legfőbb szervet vagy az ügyintéző és képviseleti szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy

- a szövetség működése során olyan jogszabálysértés vagy a szövetség érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé;

-  a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel.

 

A legfőbb szervet vagy az ügyintéző és képviseleti szervet az ellenőrző bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - intézkedés céljából össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a legfőbb szerv és az ügyintéző és képviseleti szerv összehívására az ellenőrző bizottság is jogosult.

Ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, az ellenőrző bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi ellenőrzést ellátó ügyészséget.

 

Az ellenőrző bizottság üléseit szükség szerint, de évente legalább egyszer kell megtartani. A bizottság ülését annak elnöke hívja össze.

                A bizottság összehívása elektronikus írásbeli meghívóval történik, vagy ha nem rendelkezik a bizottsági tag elektronikus elérhetőséggel, postai levéllel, amely tartalmazza az ülés helyét és idejét és napirendjeit..

                A meghívót az ülést megelőzően legalább 15 nappal kell kiküldeni.

                Az ellenőrző bizottság ülése határozatképes, ha azon a megválasztott tagok közül legalább két fő megjelent.

                A bizottság határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg. Szavazategyenlőség esetén a határozati javaslatot elvetettnek kell tekinteni.

           A bizottság üléséről vezetett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a napirendi pontokkal kapcsolatos hozzászólásokat, javaslatokat és véleményeket, valamint a meghozott határozatokat, sorszámozással ellátottan. A bizottság elnöke a határozatokról nyilvántartást vezet és az abban érintetteket a határozatról értesíti.”

 

-   10   -

 

 

20./         Az alapszabály az alábbi új rendelkezésekkel egészül ki:

 

 „XII.  A szövetség tisztségviselői

 

A szövetség tisztségviselői az elnökség és ellenőrző bizottság tagjai.

A tisztségviselő megbízatása megszűnik:

- a tisztségviselő halálával,

- lemondással,

- visszahívással,

- a határozott idő lejártával.

 

A közgyűlés a szövetség tisztségviselőjét mandátuma lejáratát megelőzően határozattal tisztségéből visszahívhatja, amennyiben az alapszabályban meghatározott, tisztségéből eredő kötelezettségeit nem teljesíti, vagy vele szemben az alapszabályban, illetőleg a 2011. évi CLXXV. törvényben és egyéb jogszabályokban meghatározott kizáró, illetőleg összeférhetetlenségi ok merül fel, magyar állampolgárságát elveszti, jogerősen a közügyek gyakorlásától eltiltják.

A közgyűlési határozatot az érintett tisztségviselővel írásban kell közölni, aki a határozattal szemben a közlést követő 30 napon keresettel fordulhat a Gyulai Törvényszékhez.

Amennyiben a tisztségviselő megbízatása a határozott idő lejártát megelőzően megszűnik, az újonnan választott tisztségviselő megbízatása az eredetileg megválasztott tisztségviselő megbízatásának idejéből még hátralévő időtartamára szólhat.”

 

21./         Az alapszabály XIII. fejezet A gazdálkodás és a vagyon címszó alatti 31./ pontjának rendelkezései hatályukat vesztik, ezzel egyidejűleg annak helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„A szövetség gazdálkodása, könyvvezetés, beszámolás

 

Gazdálkodás:

A szövetség vagyoni, pénzügyi forrásai az állami és önkormányzati szervektől származó juttatások, a pártoló tagok vagyoni jellegű hozzájárulása, a tagság adományai, valamint a tagsági díj.

 

- A szövetségnek ingó és ingatlan vagyona lehet, amellyel a vonatkozó pénzügyi rendelkezések és az alapszabály keretei között önállóan rendelkezik. Tartozásáért a szövetség a vagyonával felel.

- A szövetség tartozásáért a tagok saját vagyonukkal nem felelnek. A támogatásból származó bevételt az adományozó szerv rendelkezései szerint kell felhasználni. Ennek hiányában a felhasználásáról az elnökségi ülés határoz.

- A szövetség befektetési tevékenységet nem végez.

- A szövetség bankszámlája feletti rendelkezési jogosultság az elnököt önállóan, az elnökség bármely két tagját együttesen illeti meg.

- A szövetség éves közhasznúsági mellékletébe bárki betekinthet és arról – az iratokba történő betekintés szabályai szerint - saját költségére másolatot készíthet.

- A szövetség gazdálkodására és az adománygyűjtésre a 350/2011. (XII.30.) Korm. rendelet szabályai az irányadóak.

- A Pénzkezelési Szabályzatot külön, az elnökség által elfogadott okirat tartalmazza.

-  11   -

 

 

Könyvvezetés, beszámolás:

 

A szövetségnek a közhasznú tevékenységéből, illetve a gazdasági-vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és költségeit, ráfordításait, kiadásait elkülönítetten kell nyilvántartani és kizárólag kettős könyvvitelt vezethet.

 

A szövetség a működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek lezárását követően az üzleti év utolsó napjával, megszűnés esetén a megszűnés napjával, mint mérleg-fordulónappal a jogszabályban meghatározottak szerint köteles beszámolót készíteni. Az üzleti év azonos a naptári évvel. A mérleg fordulónapja - a megszűnést kivéve - december 31.

 

A szövetség beszámolója tartalmazza:

a) a mérleget (egyszerűsített mérleget),

b) az eredmény kimutatást (eredmény levezetést),

c) a kiegészítő mellékletet.

 

A szövetség köteles a beszámolójával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet is készíteni.

A közhasznúsági melléklet tartalmazza a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, a közhasznú cél szerinti juttatások kimutatását, a vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások összegét és a juttatásban részesülő vezető tisztségek felsorolását.

 

A szövetség a kiegészítő mellékletében köteles bemutatni a támogatási program keretében végleges jelleggel felhasznált összegeket támogatásonként. Támogatási program alatt a központi, az önkormányzati és/vagy nemzetközi forrásból, illetve más gazdálkodótól kapott, a tevékenység fenntartását, fejlesztését célzó támogatást, adományt kell érteni. Külön kell megadni a kiegészítő mellékletben a támogatási program keretében kapott visszatérítendő (kötelezettségként kimutatott) támogatásra vonatkozó, előbbiekben részletezett adatokat.

                A  kiegészítő mellékletében be kell mutatni továbbá a szövetség által az üzleti évben végzett főbb tevékenységeket és programokat, a szövetség által végzett közhasznú tevékenységeket, ezen tevékenységek fő célcsoportjait és eredményeit, valamint a közhasznú jogállás megállapításához szükséges jogszabály szerinti adatokat, mutatókat.

 

A szövetség köteles a közgyűlés által elfogadott beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét az adott üzleti év mérleg-fordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni az Országos Bírósági Hivatalnál.

                A letétbe helyezett beszámolót, valamint közhasznúsági mellékletet a szövetség a bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott módon teszi közzé, valamint adatainak lekérdezését a Civil Információs Portál számára lehetővé  teszi.

                A közzétételi kötelezettség kiterjed a beszámoló, valamint közhasznúsági melléklet saját honlapon történő elhelyezésére is, amelyet a közzétételt követő második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételéig biztosítja.”

 

22./         Az alapszabály XIV. fejezet Záró rendelkezések címszó alatti 32./- 33./ pontjainak rendelkezései hatályukat vesztik, ezzel egyidejűleg annak helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

 

-  12   -

 

 

„Záró rendelkezések

 

A szövetség, mint közhasznú szervezet feletti adóellenőrzést az adóhatóság, az államháztartásból származó (költségvetési) támogatás felhasználásának ellenőrzését törvény eltérő rendelkezése hiányában az Állami Számvevőszék, az állami vagy önkormányzati költségvetésből, illetve a nemzetközi forrásokból juttatott támogatások felhasználásának ellenőrzését a külön jogszabály szerinti ellenőrzési szervezet, a közhasznú működés feletti törvényességi ellenőrzést pedig a reá irányadó szabályok szerint az ügyészség látja el.

 

A szövetség 60(hatvan) napon belül köteles kérni a közhasznú jogállásának törlését, ha a közhasznúvá minősítés feltételeinek nem felel meg.

 

Az ügyész a közhasznú jogállás nyilvántartásba vételére illetékes szervnél indítványozhatja a közhasznú jogállás megszüntetését, ha a szövetség működése és vagyonfelhasználása törvényben, az alapszabályban vagy az ennek alapján készített belső szab



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 23
Heti: 86
Havi: 360
Össz.: 95 364

Látogatottság növelés
Oldal: Alapszabály folytatása
GYULAI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE - © 2008 - 2024 - gycszsz.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat